Történet

Történetünk

A Magyar Nemzeti Cigányzenekar több évtizedes hagyománnyal rendelkező, egyedülálló zenekar, amelyet 1995-ban alapítottak azzal a céllal, hogy méltó módon képviselje a magyar cigányzene gazdagságát és virtuozitását. 

A zenekar gyökerei 1988-ig nyúlnak vissza, amikor Ábrahám Dezső elhatározta, hogy létrehozza a magyar nemzet saját cigányzenekarát. 

A rendszerváltás után, 1995-ben az együttes felvette a Magyar Nemzeti Cigányzenekar nevet, és évtizedeken át meghatározó szerepet töltött be a hazai és nemzetközi zenei életben.A legendás együttes korábbi vezetője, Sánta Ferenc halála után a zenekar működése szinte teljesen leállt, ezért a muzsikusok őt kérték fel az újjászervezésre. 
2026.01,01. Johan János főprímás és művészeti igazgató vezeti a zenekart.

 Nagyon nehéz feladat volt, rengeteg jogi és szervezési munkával járt, de azt éreztem, hogy ezt nem hagyhatjuk elveszni. Ez a zenekar érték, kötelességünk továbbvinni. Az együttes jelenleg 21 taggal működik, tudatosan fiatal muzsikusokat hívtam magam mellé. A fiatal prímásoknak ugyanazt a lehetőséget szeretném megadni, amit én is megkaptam. Fontos, hogy legyen utánpótlás, de közben megőrizzük azt az utat, amelyet elődeink kétszáz év alatt kijelöltek. A csárdásnak, a verbunkosnak és a magyar nótának mindig helye lesz a műsorunkban.


https://mediaklikk.hu/eletmod/video/2026/03/30/eletmod/30-eves-a-magyar-nemzeti-ciganyzenekar/